Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Rodrigo Duterte, hétfőn kijelentette, hogy „meg fog ölni mindenkit, aki az ország és a fiatalság elpusztítására tör”, s egyúttal hangsúlyozta, hogy a kábítószerek elleni küzdelem még nem ért véget.
Parlamenti beszédében Duterte közölte: amikor ígéretet tett arra, hogy 2016-os hivatalba lépését követően fél éven belül felszámolja a kábítószereket, még nem volt tisztában a probléma kiterjedtségével. „Nem tudtam, hogy a saját kormányom ellen is harcolok” – húzta alá az elnök csaknem háromórás beszédében, amelynek során megjegyezte, egyes esetekben rendőrök is érintettek voltak a kábítószer-kereskedelemben.
„Még hosszú út áll előttünk a drogterjesztéssel szembeni harcunk során” – mondta. „Ez a probléma évtizedek óta kísérti országunkat, s családokat tett tönkre, lezüllesztette társadalmunk erkölcsi tartását” – jelentette ki. „Őszinte leszek, sosem tagadom le, és ezt nyugodtan fel is jegyezhetik, meg fogom ölni azokat, akik az országomat pusztítják. És ti, akik az országom fiataljait pusztítjátok: titeket is meg foglak ölni” – fogalmazott a 76 éves elnök. „Megöllek titeket, mert szeretem a hazámat” – tette hozzá.
(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA/Elnöki fotószolgálat/King Rodriguez